Bizonyos városok rányomják lakóik testére bélyegüket. A dubliniak, prágaiak vagy kolozsváriak városuk hangulatát, szokásait, tempóját, intézményeit magukra írva hordozzák.

Néhány hete kezdem így látni saját városom lakót: a budapestieket. Nem pusztán úgy, ahogy országunk nem fővárosi lakói látják a pesti embert: idegesnek, türelmetlennek, arrogánsnak és nagyképűnek, nem, – én újabban ráismerek városom egy másik arcára is magamban, és látom, ahogy budapestiségem visszatükröződik rám BKV-utastársaim arcáról is.

A Margithídon csörömpölő hatos ablakán át a Dunán úszó hajókat, a fölötte ívelő hidakat látva gondolattalanul is kárpótlom magam a krónikus időhiányért, zsúfoltságért, a hivatalok kiismerhetetlenségéért.

A várdomb fölött az ég valószínűtlen színekben játszik, és zakatoló gondjaim alá bekúszik egy szavak nélküli érzés, melyben tudom, hogy mindannyian osztozunk.

A Ferenciek terén nap nap után konstatálom a madárszart a templom előtt, nap nap után ugyanazzal a rutinnal kerülgetem a cédulaosztogatókat és ki tudja mit árulókat. Tudom, hogy e város minden lakója ismeri a legrövidebb utat, bárhova is megy, és mindenki ugyanazzal a konok elszántsággal törekszik saját útvonalán maradni, mint én, nem törődve tömeggel, lökdösődőkkel, útakadályt képező beszélgető asszonyokkal.

Ahogy a körúti kávéházak teraszán beszélgetőket nézem, pontosam tudom, ki turista, ki vidékről fellátogató rokon, illetve nem is ezt tudom, hanem azt, hogy ki az, aki ide szokott járni, mozgásán, tartásán érzékelem a rutint, szemének siklásán látom a minden részletet már ezerszer megnéző ember ismerős tompultságát.

Úgy ülünk e teraszokon, mint régi korok királyai kerti mulatságokon, tudva, hogy minden ami történik, már ezerszer megtörtént, és még ezerszer meg fog ismétlődni.

Egy város lakójának lenni közös testi élmény. Ahogy ugyanazt a zajt hallgatjuk, ugyanazt a szmogot szívjuk tüdőnkbe, ugyanazzal az elszántsággal és tempóval rohanunk. Ahogy közösen párolgunk fülledt nyári napokon a buszokon és a metrón, mindez egyetlen masszává gyúr össze minket, mely ellen tiltakozhatunk is, de akár nem is.