A pszichodráma, akárcsak az aikido, erőltetés nélküli mozgás.

Az aikidóban is alázattal követjük az akciót kezdeményező támadót, megpróbáljuk minél teljesebben megérteni mozgását, mozgásának irányát, terveit és előkészületeit, hogy az akciónak leginkább megfelelő választ adhassunk. A támadó ugyanakkor igyekszik minél pontosabban alkalmazkodni a védekező félhez, hogy így, védekezését megértve a lehető legkevesebb ponton keletkezzen akadály a köztük áramló energia számára. Ha összehangolódásuk elég jó, mindketten megtapasztalják, hogy az egyébként mindkettejükre veszélyes, az erőben gyűrődéseket keltő akció: a támadás és a védekezés egyaránt kisimulnak egy magasabb szemléletben.

A támadó és a védekező megtapasztalja, hogy mozgásuk ugyanannak az akciónak a két oldala, és összekapcsolódva a küzdelmet tánccá alakítják. Pszichodramatikusan fogalmazva tele jön létre köztük: egymás elég pontos észlelése.

Így hangolódik egymásra a drámavezető és a protagonista is. Az akció mindkettejük számára veszélyes: a teljes személyiségük integritását kockáztatják, a protagonistátnak ijesztő saját személyiségében elmerülni, a vezetőnek ijesztő magát meghaladva belépni a másik világába, de bízva az egymásra hangolódásban, azaz abban, hogy egyre jobban percipiálják egymást az akció során, mindketten hisznek abban, hogy egy magasabb szemléletben ki tudják simítani az élet gyűrődéseit.

Zerka Moreno azt írja egy helyen, hogy amikor drámát vezet, zen állapotban van: mindent elfogad, mindent befogad, semmit sem tör meg, alázattal hagyja áramolni a dolgokat. Máshol azt mondja: a tele a másik ember teljes valóságának minél tökéletesebb érzékelése.

Azt hiszem a zen elmélkedés, a zen üresség és a buddha-természet fogalma, valamint az élet egységének elképzelése drámavezetőként közelebb vihet a másik személy minél teljesebb megtapasztalásához. Az életet csak az élet értheti meg, az élet pedig mozgás, akció, áramlás és lendület.

aikidó pszichodráma zen