Bert Hellinger: A működő szeretet
Rovatok: Spirito-tenger, Pszicho-lét, Idegen tollak
A kizárt tagok képviselete
A családi rendszereknek az az alapvető dinamikája, melynek értelmében mindenki egyenlő jogon tartozik a családhoz, nem tűr csorbulást.
Ha valakit kizárnak egy családi rendszerből, megjelenik a kompenzáció igénye. Ez a kompenzációs dinamika azt eredményezi, hogy a kizárt vagy megvetett családtagot egy fiatalabb családtag fogja kéviselni, aki viszont nem lesz mindennek tudatában, és ebből kifolyólag védtelen lesz az ilyen azonosulással szemben.Például egy nős férfi beleszeret egy másik nőbe, és azt mondja a feleségének, hogy mostantól már nem akar tőle semmit. Csak felületes és szeszélyes indokokat mond tettének igazolására, ezzel is csak növelve az igazságtalanságot, melyet a feleséggel szemben követ el.
Később új társával lesznek gyermekei. De a lánya foggal-körömmel harcol majd ellene minden érthető indok nélkül. Kiderül, hogy tudattalanul apja előző társát képviseli, és ugyanazt a gyűlöletet érzi iránta, amit az első feleségnek kell éreznie, noha még csak nem is tud annak a nőnek a létezéséről.
Ebben egy rejtett, rendszerszerű kompenzációs erő működését láthatjuk, mely úgy áll bosszút a korábbi taggal szemben elkövetett igazságtalanságért, hogy tudattalanul belevonja a fiatalabb családtagot.
A legtöbb súlyos rendellenesség a családban – a gyerekek viselkedési zavarai, a betegségek, a balesetekre való hajlam és az öngyilkos viselkedés – akkor következik be, amikor a gyermekek tudattalanul képviselnek egy kizárt családtagot, és keresik a jóvátételét annek az igazságtalanságnak, mely azt a személyt érte.
Ez rámutat a családi rendszer egy másik jellegzetességére: a családi tudat igazságot szolgáltat a korábbi tagoknak és igazságtalanul bánik a fiatalabbakkal.

Szólj hozzá!