Az ősz hajú ember arra tanított, hogy amikor egy hatalmas lejtőn sílécekkel a lábamon lefelé száguldok, kerülgetem a bokrokat és próbálok a pályán maradni – nos, ekkor nincsenek problémáim, ekkor nincs bennem semmi megosztottság, nincs bennem olyan rész, mely rágódna, és nincs olyan, amelyiken rágódni kellene, ilyenkor egy vagyok magammal, a létezésemmel, a sorsommal. Mivel a havas lejtő most nem volt elérhető a Vidámpark felé vettem utamat, és felültem életemben először a Ciklonra.→