Az ősz hajú ember arra tanított, hogy amikor egy hatalmas lejtőn sílécekkel a lábamon lefelé száguldok, kerülgetem a bokrokat és próbálok a pályán maradni – nos, ekkor nincsenek problémáim, ekkor nincs bennem semmi megosztottság, nincs bennem olyan rész, mely rágódna, és nincs olyan, amelyiken rágódni kellene, ilyenkor egy vagyok magammal, a létezésemmel, a sorsommal. Mivel a havas lejtő most nem volt elérhető, a Vidámpark felé vettem utamat, és felültem életemben először a Ciklonra.

Amikor megindult a kis vonat felfelé, úgy éreztem magam, mint a viccbeli cowboy, aki beleugrott a kaktuszbokorba: „eredetileg jó ötletnek tűnt”. Nos ezen a pontom csuktam be a szemem. Aztán megindult a haláltánc jobbra-balra, le-föl, és egy nagy kör függőlegesen. Szerencsére mire újra levegőt kellett volna venni, már állt a kis szerelvény, így hát kinyitottam a szemem, és belélegeztem.

Azt hiszem, hogy amióta kijöttünk a bozótból és nem kergetjük a mamutot, illetve a mamut sem kerget minket, szóval mióta civilizációs okokból nem éljük meg nap mint nap, hogy ezt is megúsztam, hogy hajszálon múlt, hogy egyáltalán nem természetes, hogy mindent túlélek, azóta talán nem is értékeljük olyan nagyra azt a lüktető-bizsergő-áramló érzést, amit az életünknek hívunk.

Szóval a hullámvasút az egyik olyan eszköz, amelyik segít, hogy testileg újraéljük a megmenekülést, a szabadulást, a halántékban lüktető ereket, a dobogó szívet, az alhasi szorítást és ellazulást, a végtagokban szétáramló adrenalint. Ha valaki legközelebb olyanokat mond nekem, hogy nem értékes az élete, vagy hogy nem tudja, miért született meg, készüljön: jön velem a Ciklonra.

Levezetésképpen felültünk a Hullámvasútra is, amely százéves faszerkezetével hívja elő menekülési ösztönünket. Itt viszont még van vezető, akinek személyében megcsodálhatjuk, hogy mit tesz az emberrel a kontrollálatlan mennyiségű hullámvasutazás.
A vezető, mint egy öreg, kiégett buldog, fásult szemekkel néz szét a világban, látható, hogy számára már nem tartogat semmi izgalmasat az élet, hogy már a szokásos adag napi ezer körút a Hullámvasúton meg sem kottyan neki. Lehet, hogy álmában előléptetik, mert kitalálják, hogy a Ciklonra is kell vezető, vagy talán csak egyszerűen Niagara vízesés-méretű hullámot álmodik a kis, fából ácsolt szerkezet harmadik lejtőjének helyére.
meg, készüljön: jön velem a Ciklonra.

Levezetésképpen felültünk a hullámvasútra is, amely százéves faszerkezetével hívja elő menekülési ösztönünket. Itt viszont még van vezető, akinek személyében megcsodálhatjuk, hogy mit tesz az emberrel a kontrollálatlan mennyiségű hullámvasutazás. A vezető, mint egy öreg, kiégett buldog, fásult szemekkel néz szét a világba, látható, hogy számára már nem tartogat semmi izgalmasat az élet, hogy már a szokásos napi ezer körút a hullámvasúton meg sem kottyan neki. Lehet, hogy álmaiban előléptetik, mert kitalálják, hogy a Ciklonra is kell vezető, vagy talán Niagara vízesés-méretű hullámot álmodik a kis fából ácsolt szerkezet harmadik lejtője helyére…