Esti Kornél kései leszármazottaiként törzshelyünkön egyszerűen azok lehetünk, akik vagyunk, eggyé válhatunk ennen hülyeségünkkel, könnyű csevegésünkkel és fantaszta elképzeléseinkkel, hogy azután néhány óra múlva az ajtón kilépve visszahuppanjunk a macskaköves fővárosi éjszakába.

Itt van D., a látnok, aki mindig egy réteggel a jelenségek mögé tekint, legyen is ott bármi, és mindig van tartalékban még egy elmélete arról, hogy miként jegyezték fel rovásírással a bardóban azt a jövőt, ami innen tekintve tulajdonképpen múlt. D. kevés alkohol hatására ’megmondom én’ állapotba kerül, sok alkohol hatására pedig egyszerűen egyesül a világlélekkel és az ufókkal kommunikál.

A rezignált H. is velünk van, aki széles gesztusokkal magyarázza el, hogy miért teljesen normális, ha az ember nietzschei értelemben boldogtalan, és hogy tulajdonképpen a legtöbb, amit tehetünk, hogy ha azt tesszük, amit, vagy annak épp az ellenkezőjét. H. olykor a beás nyelv egyes szavainak etimológiáját fejti ki, vagy éppen élvezettel mesél pletykákat tudósokról és tanítványaikról.

Olykor teszi velünk tiszteletét B., aki ilyenkor is kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se lehessen spirituális üzeneteket kiolvasni szavaiból, nehogy beolvadjon az általunk hupililára festett ezo-bio-öko-pszicho-spirito háttérbe. B. feltehetőleg frivol normalitásával lázad a kor vérvörös hazugságai ellen, átlagembernek tettetve magát köztünk, önjelölt zsenik és próféták között. Normaszegését szelíd elnézéssel toleráljuk, mint Senki Alfonz „Tsülök hejesirását”, tudomásul vesszük: B. egy ilyen indirekt srác.

De aztán itt van az éteri Z., aki D.-vel – aki persze sok más mellett ebben is teljesen jól informált – megbeszéli a legújabb divatot a meditációs testhelyzetek terén, mely beszélgetés gyakran a sorszám szerint megnevezett csigolyák között zárt szögek elméleti fejtegetésévé bomlik ki. Z. egyébként avatott masszőrünk és vallási szakértőnk, kihez útmutatásért is fordulunk. Amikor éppen nem meditál, és nem tesz éppen szert valamilyen speciális képességre, általában ufónak öltözve biciklizik Budapest utcáin. Szerintem álmában sok bicikliző buddha között levitál egy agyascsapággyal a kezében.

R. virágos ruhában érkezik, de alatta nyúlós anyagból csíkos valamit hord – stylist legyen, aki megmondja. Táskájában egy, a dél-afrikai hallássérültek egyenjogúságát hirdető kézirat és egy mp3 lejátszó mellett kis rózsaszín neszesszerben mikimaúzos leukoplasztot hord minden eshetőségre felkészülve. R. azért is fontos, mert amikor már mindenki elment, vele beszéljük meg a titkainkat, mi, két gyenge nő e kegyetlen, kíméletlen, férfias közegben. Jó, ha tudjuk, hogy mely területeken ne versenyezzünk R.-rel: angolszásziában, vega konyhában és fordulatokban bővelkedő magánéletben.

Harmadik gyenge nő a Budapest Blue törzsközönségében T., aki mindig tanul valamit, miközben közgazdasági elméletekké bontja le a többiek által felvetett tetszőleges mondandót. T. nevéhez fűződik a tatamik számára jutó kyu-vizsgák számából képzett együttható megalkotása, mely érték hivatalossá tétele folyamatban van. T.-vel dekoltázs-méretben ne versenyezzünk, jelenlétében pedig nagyon figyeljünk a száj-higiénére és a kiszáradás elleni hatásos védekezésre.

És T.-t se hanyagoljuk el e helyt, aki szelíd mosolyával az ártatlannak tűnő férfiak népes táborát szaporítja, miközben ki tudja, miket forgat kemény székely kobakjában. Ne dőljünk be a látszanak, amikor kedvesen mosolyogva közelít felénk, különösen ne, ha zöld szőnyeggel borított teremben tartózkodunk.

A kávéházak és kocsmák gyermekeként én is kibontom az agyam hátsó zugaiban összehajtogatott zavaros gondolataimat, nem hagyva, hogy bármely részlet felett felületesen elcsússzunk, és persze mindezt a személyiségről alkotott elméleteim tágabb kontextusban értelmezem.

Itt fortyogunk, pácolódunk, füstölődünk e nagy hangzavarban, a ködös elméletek, a nehéz tények, és a könnyű ábrándok alkoholszaggal és cigarettafüsttel kevert levegőjében. Miközben az üvegfalakon kívül tavasz van, aztán nyár, ősz, tél és megint tavasz.

Budapest