Hrant Dink törökországi örmény író és szerkesztő, 1996 óta az örmény Agos című hetilap szerzője és főszerkesztője. Munkájában a törökországi örmények helyzetét igyekezett megérteni, és az örmény-török békülést igyekezett elősegíteni. A 2005-ös isztambuli konferencián, mely a törökországi örmény genocídiummal foglalkozott így zárta mondandóját: “Ne féljetek.” Tegnap, 2007. január 19-én török nacionalisták az irodája előtt agyonlőtték.

Az ősök tombolnak a véremben, és mivel szavuk már nincs, öklüket rázzák, és fogukat csikorgatják. Hallom őket, ahogy sorsukért és minden örményért elégtételt követelnek. Hordozom őket a zsigereimben, a sorsomban én is. Szemembe szökik a düh, ahogy arra gondolok, hogy el kellett hagyniuk mindenüket: hazájukat, otthonukat, életüket, idegen helyen kellett élniük, szétszóratva. Ahogy arra gondolok, hogy a török állam soha nem ismerte el az örmények elleni pogromokat, tömeggyilkosságokat és a szisztematikus népirtást.

Hrant Dink halála előtt néhány nappal azt írta: „Ijedt vagyok, ahogy egy galamb tud ijedt lenni. De tudom, hogy az emberek ebben az országban nem tudnának bántani egy galambot.” Már nem volt dühös, megbékélhetett már régen az őseivel. Hallani akarom ezt a hangot, a galambok hangját, a megbékélés hangját, és hallatni is akarom ezt a hangot, hátha az én tomboló, őrjöngő, sorsukat követelő őseim is megnyugszanak. Álljon itt egy kis rész abból, amit Dink írt, és ami annyira kifejezi a sok generáción át hordozott érzéseket, melyeket még a hozzám hasonló, kései és messzire került leszármazottak is éreznek.

holokauszt Hrant Dink örmény