evucka.com

Szocio-lecsó

Hangulatgörbe, Spirito-tenger, Szocio-lecsó

Szatori

Másfél óra hajóút Dar es Salamból eljutni Zanzibárba. Egy szárnyas hajó zárt utasterébe tessékel minket a tanzániai személyzet, ahol a benzin és a piszkos kárpit szaga keveredik. A tenger hatalmas hullámai lassan emelik és ejtik el a hajótestet, a fejekben szédülést, a testben hányingert okozva. Megváltás kilépni a mesés szigetre, melynek zajos, ricsajos, sürgő-forgó kikötője sokkolóan hat a mostanra már tanzániai lassúsághoz szokott idegeinkre.

Szocio-lecsó, Posztbölcsész, Idegen tollak

Hrant Dink: A víz visszatalált a medrébe – egy örmény Törökországban

Az embereket, akik háromezer éven keresztül éltek ezen a területen, és akik kultúrát és civilizációt teremtettek itt, elszakították attól a földtől, melyen éltek, és akik ezt túlélték, szétszóródtak a világban.

Szocio-lecsó

Az ősök hangja

Hrant Dink törökországi örmény író és szerkesztő, 1996 óta az örmény Agos című hetilap szerzője és főszerkesztője. Munkájában a törökországi örmények helyzetét igyekezett megérteni, és az örmény-török békülést igyekezett elősegíteni. A 2005-ös isztambuli konferencián, mely a törökországi örmény genocídiummal foglalkozott így zárta mondandóját: “Ne féljetek.” Tegnap, 2007. január 19-én török nacionalisták az irodája előtt agyonlőtték.

Hangulatgörbe, Szocio-lecsó

Budapest Blue

Esti Kornél kései leszármazottaiként törzshelyünkön egyszerűen azok lehetünk, akik vagyunk, eggyé válhatunk ennen hülyeségünkkel, könnyű csevegésünkkel és fantaszta elképzeléseinkkel, hogy azután néhány óra múlva az ajtón kilépve visszahuppanjunk a macskaköves fővárosi éjszakába.

Szocio-lecsó

… és megmondta a véleményemet

Azért tartjuk az írókat (el), hogy megmondják a véleményünket. Jobban, mint ahogy mi képesek vagyunk. Hogy rendet tegyenek a fejünkben, ha nem találjuk a fonalat. Hogy megértsék, és megértessék. Nem a logika szintjén. Hanem a ’szív igazságát’. Régen éreztem hasonlót, de most: http://www.nol.hu/cikk/418315/.

Hangulatgörbe, Porhüvely, Szocio-lecsó

Budapest-test

Bizonyos városok rányomják lakóik testére bélyegüket. Újabban látom, ahogy budapestiségem visszatükröződik rám BKV-utastársaim arcáról is.