„Hullámok”
Egy napos 5 Ritmus műhely
Gabrielle Roth 5 Ritmus® mozgásmódszerével
Budapest, 2008. október 26. (vasárnap) 11-18 óráig
Lucija Ana Glagolić vezetésével
Magyar fordítással!→

Másfél óra hajóút Dar es Salamból eljutni Zanzibárba. Egy szárnyas hajó zárt utasterébe tessékel minket a tanzániai személyzet, ahol a benzin és a piszkos kárpit szaga keveredik. A tenger hatalmas hullámai lassan emelik és ejtik el a hajótestet, a fejekben szédülést, a testben hányingert okozva. Megváltás kilépni a mesés szigetre, melynek zajos, ricsajos, sürgő-forgó kikötője sokkolóan hat a mostanra már tanzániai lassúsághoz szokott idegeinkre. →

Még tél, de mintha már tavasz.
Simogat a langyos szél.
Megérinti az arcokat,
bebújik ruhák alá,
lengeti a színes sálakat.
A város álmosan nyújtózik
a reggeli ég alatt.

A szemekben még
az éjszaka árnyai.

A kávéházban is korai csönd.
Halk beszélgetés,
a porcelán lassú csörrenései.
Az ablakról visszaverődő
elnyúló vonások mögött
emberek autók bonyolult ritmusa.
Ide-oda. Mintha csak
mindössze két irány.

Az Andrássy út. A tavaszi felhőktől
fénylő ég alatt tágas terek.

Hősnőnk úgy ül ott,
e korai órán, mint hűvös idegen:
Mint aki
először látja városát, ezt a furcsa,
lassuló-gyorsuló világot, kendőivel,
autóival, bozontos kutyáival.

Nézi, de más néz szemével.
Érzi bőrén a szelet, de
más lélegezik e bőr alatt. És ahogy
a széles utcán lépeget, más lépései
viszik. Mintha lassan
megszületne benne titkos másik része és
mire az Operához ér,
már tudja is, hogy életre kelt
benne egy másik világ,
mely csak egyetlen érintésre várt,
hogy visszavonhatatlanul
megelevenedjen. →

Monsters.
Hungry, thirsty, strange,
selfish and aggressive beings.
Staying motionless
behind the bars.
In the cold.
In the dark.

While in the shadow
eating human flesh
drinking human blood.

When light touches them
they come forward
turn their faces towards the sun,
their bones and muscles warm up.

They start running in the fresh air,
rolling in the sand,
jumping, writhing, wimpling
in the wild and dangerous joy of freedom
in the ecstatic dance of light.→

Mint egy király, aki felperzselt királysága üszkei között jár-kel célja-vesztetten. Mint egy varázsló, aki beavatása következő lépcsőfokára lépne. Mint a seregei élén lovagló harcos, aki felkészült a halálra. Vagy mint a farkas-anya, aki a téli hóban a falkát keresi kölykeivel. Le nem élt életek, fogságban tengődő, különös szörnyek, teremtetlen, sötétbe borult világok százai élnek benned és bennem, és várják megtestesülésüket. Képzelj el egy színpadot, ahol mindez lehetséges, ahol az árnyéklét a reflektorok fényébe kerül, ahol magadhoz ölelheted saját teljességedet, letagadott, elfojtott, fel nem ismert, tudomásul nem vett részeidet.→

A fal, melyre a próféta írt
A rések mentén reped.
A halál gépezetein
A napfény megremeg.
Ha már mindenki szétszakad
Az álmok és rémálmok között,
Senkit nem koszorúznak meg,
A sikolyokat elnyeli a csönd.

A sors vasfalai között
Az idő magvait vetik
Az ismertek és megismerők
Tetteivel öntözik.
A tudás halálos barát,
Ha felrúgunk minden szabályt.
A világ sorsát, azt hiszem,
Őrültek irányítják.

Szétesés — ez áll majd a síromon
Ahogy bukdácsolok ezen
a töredezett és repedezett úton.
Ha végeztünk mindennel,
Hátradőlünk és nevetünk,
De félek, holnap sírni fogok
De félek, holnap sírni fogok. →

Rossz címet adtak az eligazítóban,
és nem jutott el hozzám az utolsó üzenet,
így olyan ufo vagyok, aki nem tudja,
hogy ezt a naprendszert végképp
kerülni kell.

Már pont átléptem a csillagkapun,
és pont nem ért el a piros vészjel,
csak később mondták, amikor már késő,
hogy ez a bolygó nem jó egy teljesen
áttetsző lénynek.

Átsugározza itt lent minden
az eszem, a szívem és a testem,
fáj a fény és fáj az árnyék,
és fáj, hogy mindenki használja a
földöntúli lelkem.

Ez a bolygó szépen lassan
kiszívja belőlem a nedveket,
küldöm az üzenetet a többi ufónak,
de a fekete űr magába nyeli
törékeny jeleimet.→

(A következő mélyenszántó négysoros második versszakának megírására pályázatot írok ki. A hozzászólás rovatban tessék megtenni a téteket.)

A harcos álma…

Hakamák széle száll a szélben,
Óvatos szamuráj oson az éjben,
Lefelé görbül szája széle,
S megvillan előtte kardja éle. →

Az embereket, akik háromezer éven keresztül éltek ezen a területen, és akik kultúrát és civilizációt teremtettek itt, elszakították attól a földtől, melyen éltek, és akik ezt túlélték, szétszóródtak a világban.→

Hrant Dink törökországi örmény író és szerkesztő, 1996 óta az örmény Agos című hetilap szerzője és főszerkesztője. Munkájában a törökországi örmények helyzetét igyekezett megérteni, és az örmény-török békülést igyekezett elősegíteni. A 2005-ös isztambuli konferencián, mely a törökországi örmény genocídiummal foglalkozott így zárta mondandóját: “Ne féljetek.” Tegnap, 2007. január 19-én török nacionalisták az irodája előtt agyonlőtték.→