Mint egy király, aki felperzselt királysága üszkei között jár-kel célja-vesztetten. Mint egy varázsló, aki beavatása következő lépcsőfokára lépne. Mint a seregei élén lovagló harcos, aki felkészült a halálra. Vagy mint a farkas-anya, aki a téli hóban a falkát keresi kölykeivel. Le nem élt életek, fogságban tengődő, különös szörnyek, teremtetlen, sötétbe borult világok százai élnek benned és bennem, és várják megtestesülésüket. Képzelj el egy színpadot, ahol mindez lehetséges, ahol az árnyéklét a reflektorok fényébe kerül, ahol magadhoz ölelheted saját teljességedet, letagadott, elfojtott, fel nem ismert, tudomásul nem vett részeidet.→

A fal, melyre a próféta írt
A rések mentén reped.
A halál gépezetein
A napfény megremeg.
Ha már mindenki szétszakad
Az álmok és rémálmok között,
Senkit nem koszorúznak meg,
A sikolyokat elnyeli a csönd.

A sors vasfalai között
Az idő magvait vetik
Az ismertek és megismerők
Tetteivel öntözik.
A tudás halálos barát,
Ha felrúgunk minden szabályt.
A világ sorsát, azt hiszem,
Őrültek irányítják.

Szétesés — ez áll majd a síromon
Ahogy bukdácsolok ezen
a töredezett és repedezett úton.
Ha végeztünk mindennel,
Hátradőlünk és nevetünk,
De félek, holnap sírni fogok
De félek, holnap sírni fogok. →

Rossz címet adtak az eligazítóban,
és nem jutott el hozzám az utolsó üzenet,
így olyan ufo vagyok, aki nem tudja,
hogy ezt a naprendszert végképp
kerülni kell.

Már pont átléptem a csillagkapun,
és pont nem ért el a piros vészjel,
csak később mondták, amikor már késő,
hogy ez a bolygó nem jó egy teljesen
áttetsző lénynek.

Átsugározza itt lent minden
az eszem, a szívem és a testem,
fáj a fény és fáj az árnyék,
és fáj, hogy mindenki használja a
földöntúli lelkem.

Ez a bolygó szépen lassan
kiszívja belőlem a nedveket,
küldöm az üzenetet a többi ufónak,
de a fekete űr magába nyeli
törékeny jeleimet.→

(A következő mélyenszántó négysoros második versszakának megírására pályázatot írok ki. A hozzászólás rovatban tessék megtenni a téteket.)

A harcos álma…

Hakamák széle száll a szélben,
Óvatos szamuráj oson az éjben,
Lefelé görbül szája széle,
S megvillan előtte kardja éle. →

Az embereket, akik háromezer éven keresztül éltek ezen a területen, és akik kultúrát és civilizációt teremtettek itt, elszakították attól a földtől, melyen éltek, és akik ezt túlélték, szétszóródtak a világban.→

Hrant Dink törökországi örmény író és szerkesztő, 1996 óta az örmény Agos című hetilap szerzője és főszerkesztője. Munkájában a törökországi örmények helyzetét igyekezett megérteni, és az örmény-török békülést igyekezett elősegíteni. A 2005-ös isztambuli konferencián, mely a törökországi örmény genocídiummal foglalkozott így zárta mondandóját: “Ne féljetek.” Tegnap, 2007. január 19-én török nacionalisták az irodája előtt agyonlőtték.→

Az ősz hajú ember arra bíztat, hogy menjek közel azokhoz, akiket szeretek. Arra bíztat, hogy ne féljek a fájdalomtól és az ismeretlentől. Arra tanít, hogy a fájdalom is fejlődés és növekedés. Hogy ne vágjam ki magamból a nehéz érzéseket, mint valami idegen anyagot, hogy ne pusztítsam így sem önmagam. Tanítóm megtanított közel menni. És most közel vagyok. És most te is közel jöhetsz! Legyen ez a közelség éve!→

Esti Kornél kései leszármazottaiként törzshelyünkön egyszerűen azok lehetünk, akik vagyunk, eggyé válhatunk ennen hülyeségünkkel, könnyű csevegésünkkel és fantaszta elképzeléseinkkel, hogy azután néhány óra múlva az ajtón kilépve visszahuppanjunk a macskaköves fővárosi éjszakába.→

Mi a különbség a yaki sámánok és a modern pszichológusok között? Miért látnak egyesek energiákat, mások agysejteket? Nos egy levelezés részletei fényt deríthetnek e kérdésekre.→

Azért tartjuk az írókat (el), hogy megmondják a véleményünket. Jobban, mint ahogy mi képesek vagyunk. Hogy rendet tegyenek a fejünkben, ha nem találjuk a fonalat. Hogy megértsék, és megértessék. Nem a logika szintjén. Hanem a ’szív igazságát’. Régen éreztem hasonlót, de most: http://www.nol.hu/cikk/418315/.→