Barangolások önmagamban
Ebben az önismereti csoportban a pszichodráma módszer segítségével, belső hangunkra figyelve, intuíciónkat követve járjuk be belső tájainkat. A csoportmunkában arra fókuszálunk, hogy milyen lehetőségeink, milyen erőforrásaink vannak, melyekkel életünket teljesebbé tehetjük. Múltunk fájdalmas emlékeit fejlődésünk szolgálatába állítjuk azáltal, hogy egyre mélyebb szinteken megértjük, hogy életünk nehéz helyzetei által mi mindent tanulhattunk meg önmagunkról és másokról. A csoportmunkában kapcsolatba kerülünk a jövőnkkel is vágyainkon, terveinken és elképzeléseinken keresztül, miközben megértjük, hogy a változás magjai már a jelenünkben is csíráznak. Mindeközben egyre inkább megéljük a pillanatot, a jelent, melyet a pszichodráma varázslatos eszközeivel elmélyítünk és kitágítunk, megsokszorozva ezzel életünk dimenzióit.→
A közösségek társadalmi szerepéről
Az én elképzelésem szerint a szociálpolitika középpontjában az aktív és erős, saját problémáit megoldani akaró és tudó helyi közösség áll. A szolidaritás megvalósulása nem a központi állami szerepvállaláson, hanem aktív állampolgári részvételen múlik. A kormányzati szerepvállalásnak nem általános elvek és gyakorlatok megfogalmazásában kell megvalósulnia, hanem olyan facilitátori felfogásban, mely elősegíti a helyi közösségek saját probléma-megoldási készségeinek növelését.
→
Az éjszakának vége
„Az éjszakának vége.
Kormos és füstös zugod
lámpásának fényét
oltsd ki hát.
Keleten a hatalmas reggel
már felvirradt mindenkire.
Fénye tárja fel lényünket
egymás előtt,
akikkel zarándoklatunk
útjának porában
együtt lépkedünk.”
(Rabindranath Tagore)
“The night has ended.
Put out the light of the lamp
of thine own narrow corner
smudged with smoke.
The great morning which is for all
appears in the East.
Let its light reveal us
to each other
who walk on
the same
path of pilgrimage.” →
Bátorság az élethez - kétnapos pszichodráma műhely 2010. december 4-5-én
Ne maradj le a saját életedről! Ne maradj le saját magadról! Legyél azok között, akik kilépnek a sorból és elindulnak az álmaik felé!→
Jacob Levy Moreno: Egy tipikus házassági kapcsolat fejlődési fokozatai
A viselkedésben és a szociális atom szervezésében elmozdulás jön létre, amikor a partnerek a házasság előtti állapotból átlépnek a házasságba. Innentől olyan szerepekben kezdenek működni egymás felé, melyek azelőtt nem elégülhettek ki: a férj és a feleség, a családfenntartó és a háztartásbeli szerepeiben. Egy kétszemélyes csoportot alkotnak, de a szerepeik száma, melyekkel egymásra hatnak, több mint kettő. A partnerek egymás felé tanúsított viselkedésében beállt változás az új szerepeiknek és az e szerepek közötti kapcsolatnak tulajdonítható. Egy házassági helyzet megvalósulása nem pusztán új szerepeket hoz elő a partnerek számára, hanem meggyengít vagy felerősít olyan szerepeket, melyek már létrejöttek kettejük között – például a szerető szerepet. A házassági helyzet és az annak következtében létrejött szerepek új kielégüléseket, de új súrlódásokat is felszínre hoznak. Így néhány egyensúlytalanság, mely a házasság előtti időszakban fennállt eltűnik, és új egyensúlytalanságok keletkeznek.→
Összefüggések, kapcsolatok — 5 Ritmus műhely február 21-22.
A testünk segít abban, hogy könnyedén és egyszerűen kapcsolódjunk önmagunkhoz. A lélegzetünk és a mozdulataink közvetlenül és bensőségesen köt össze minket lényünkkel, és mindazzal, ami mozgásban van bennünk. Amikor kapcsolódunk önmagunkhoz, amikor a középpontunkat megtalálva a saját lábunkon állunk, amikor megtaláljuk a helyünket a Világban, akkor tudunk úgy kapcsolatba kerülni másokkal, hogy közben ne veszítsük el magunkat.→
Újra hinni akarok magamban! A cselekvő önismerettől a magabiztos tettekig — önismereti csoport 2009 februártól
Akkor cselekszünk hatékonyan, akkor tudjuk leginkább kifejteni erőnket, ha megtapasztaljuk, hogy mire vagyunk igazán képesek. Gyakran elbizonytalanítottak és kishitűségre neveltek minket, és sokszor hiányoznak életünkből azok a tapasztalatok, melyek fényében igazán hihetnénk önmagunkban. A csoport akciós terében átírhatjuk rossz élményeinket és újfajta tapasztalatokat gyűjthetünk magunkról. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen az, amikor mások hisznek bennünk, milyen az, amikor ebből erőt merítve új és döntő tettekre szánjuk el magunkat, megtapasztalhatjuk tetteink valódi súlyát és erejét, és így újra megtanulhatunk hinni önmagunkban. Ez a hitünk kapcsolatainkban, munkánkban és kedvenc időtöltéseinkben is elkísér, és így lassan megértjük, hogy elégedettségünk életünk minden területén növelhető.→
Növekvő részeink, fejlődő szerepeink: 2009. február 6-8.
A velünk-született szerepalkotó kreativitásunkat felébresztve egyre szabadabbá és spontánabbá válhatunk: kezdeményezhetünk, ahelyett, hogy mindig reagálnunk kellene, kinyílhatunk, ahelyett, hogy mindig védekeznénk, irányíthatunk anélkül, hogy mindig igyekeznénk engedelmesen megfelelni mások elvárásainak. Szerepeink újszerűsége és rugalmassága a mindennapjainkra is kihat: az unalmas rutinok helyére tapasztalataink színes, izgalmas és szenvedélyes átélése kerül.→
Férfinak és nőnek lenni itt és most! – Adekvát nemi szerepeink újrafelfedezése
A környezetünk, kultúránk vagy társadalmunk által felkínált szerepek gyakran túl szűkek vagy túl tágak, nem illeszkednek jól életünk kihívásaihoz, feladataihoz, a harmonikus életről kialakított elképzeléseinkhez és vágyainkhoz. Gyakran úgy tűnik, hogy a férfi és női szerepek teljes összemosása és elvesztése, vagy ezek tradicionális, merev és kényelmetlen elhatárolása között kellene választanunk. Ha nem veszünk tudomást nemi különbségeinkről, az éppúgy elidegenít saját nőiességünk vagy férfiasságunk megélésétől, mint ha a női és férfi szerepeket beskatulyázzuk, kis dobozokba zárjuk és felcímkézzük. Megközelítésünkben minden férfi és nő a saját egyedi és megismételhetetlen módján hordozza a férfiasság és nőiesség minőségét, és ennek az egyediségnek a megélése és kibontakoztatása az egyik legszebb és legnehezebb emberi feladatunk. A csoportmunkában lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy megismerd a benned rejlő egyedi lehetőségeket és fejleszd saját nemi szerepeidet azon a módon, ahogy az neked a legmegfelelőbb, ahogy az a te élethelyzetedhez a leginkább illeszkedik.→
Porhüvely, Spirito-tenger, Pszicho-lét
Tánc a régiért és az újért a jelenben — 5 Ritmus gyakorlat és kollázs készítés
Budapest, 2008. december 13. (szombat) 18-21 óráig, és december 14. (vasárnap) 11-19 óráig
Magyar fordítással!
„Ne feledjük a múltat, éljünk a jelenben, álmodjunk a jövőről.”→
